Magunkról

Anno 2014 ben így fogalmaztuk meg ki vagyunk , mit szeretnénk elérni ezzel az oldalla. Bár elég hosszú és rögös út áll mögöttünk, céljaink azóta sem változtak és reméljük jó irányban haladunk ennek eléréséhez.

Körülbelül másfél évvel ezelőtt elkezdődött valami. Egy pici kis csoport a legnagyobb közösségi portálon, amely a darts szerelmeseit szerette volna összegyűjteni. Sikerült. Aztán továbbléptünk… és most még tovább…

A legnagyobb problémája az volt a legelső Facebook-csoportnak, hogy a hatalmas létszám miatt egy idő után gyakorlatilag ellenőrizhetetlenné vált. Ha engedtük a felhasználói posztokat, akkor az érdemi információk elvesztek a sűrűben, ha letiltottuk, akkor véreskezű diktátorok voltunk. Az élet már csak ilyen.

Összességében azért a kitűzött célt elértük, sőt túl is szárnyaltuk, hiszen jóval több, mint 6000 felhasználó csatlakozott már akkor a csoporthoz, amikor annak felszámolása mellett döntöttünk.

Ugyanis jött az ötlet, hogy inkább hozzunk létre egy Facebook-oldalt, amely egyrészt sokkal könnyebben kezelhető, másrészt sokkal könnyebben szűrhető, hiszen a fő hírfolyamban csak a kezelők általi bejegyzések jeleníthetők meg, minden másra ott van az oldalsó idővonal. Lehetett volna próbálkozni, hogy a korábbi csoport teljes tartalmát és felhasználóbázisát áttelepíttessük a Facebook adminisztrátoraival, de mivel nem tudtak garanciát adni arra, hogy ez sikerülne, így a nulláról kellett kezdenünk a történetet.

Ma már ott tartunk, hogy szűk 1 év elteltével, a vb kezdésének előestéjén közelítjük a 3000 főt, és gyanítható, hogy a vb után már bőven meg is fogjuk haladni. Azonban sajnos még így is nagyon sokan nem férnek hozzá az információkhoz, nem láthatják a mi munkánkat. Ti, a digitalizáció generációja könnyen vagytok, hiszen úgy zongoráztok a klaviatúrán, mint Arthur Rubinstein, és úgy használjátok a különböző weboldalakat/applikációkat, mint Medárd és Lajos a “húha” és “ajjaj” kifejezéseket.

Ám hiszitek vagy sem, sokan vannak, akik nem tagjai egyik közösségi portálnak sem, miközben az internetet rendszeresen használják, vagy legalábbis próbálkoznak vele, hogy valami kis információhoz jussanak. Így született meg az elgondolás, hogy létrehozzuk ezt a weboldalt, amely a Facebook keretein túl is biztosítani igyekszik minden lényeges, a darts sporttal összefüggő hír elérhetőségét az arra kíváncsi publikum számára. Ezzel párhuzamosan a Twitteren is elindítunk egy felhasználói fiókot, ami reméljük, még inkább elő fogja segíteni ezt a célunkat.

Minden kedves eddigi és leendő tagunknak sok 180-at, 9-nyilast, magas kiszállót kívánunk a közvetítésekhez és tartalmas, kellemes időtöltést kívánunk a PDC Hungarian Fan Club munkáinak tanulmányozásához, akár a Facebookon, akár a Twitteren, akár itt, ezen a weboldalon!

Sportbaráti üdvözlettel:

A PDC Hungarian Fan Club admincsapata